2009. november 1., vasárnap

ELSŐ MÁRNÁIM


A képeimet nézegetve, az jutott az eszembe, hogy itt az ősz Én meg alig horgásztam a Dunán az idei évben. Az éves területi engedély,a víz és a halak adott,adottak. Hogy mi kellhet még? A kérdés jó. Egy fontos tényező hiányzik, a helyismeret!
Találtam pár nagyon jó cikket a neten, melyek nagyon jók voltak, tele információkkal. Az írásokban „érezni” lehetett, hogy az író szereti a halakat és a természetet is.
Gyorsan felhívtam Sanyamestert, hogy ismeri-e, mert felvenném Vele a kapcsolatot, hátha elkisérhetném egy,két alkalommal horgászni, hogy tanulhassak Tőle. Hogy mi volt a válasza? Nyugodtan írj Neki, biztos segíteni fog!
Másnap este el is küldtem a levelet. A következő reggelen már a válaszát olvastam, hogy „Természetesen szívesen segítek, de az esetek többségében elég rövid időre
(2-3 órára) szoktam/tudok csak lemenni, horgászni, hétvégén is legfeljebb 4-5
órát tart egy-egy peca.”, majd arra lettem figyelmes, hogy a sok levélváltásban pörögtek a napok, és egyre jobban vártam az első közös pecát.
Egy péntek esti horgászatban egyeztünk meg, amelyről egy kis munkahelyi gikszer miatt sikerült elkésnem. Beszélgettünk, dobtam 3-4-et, majd elindultunk haza, és lefixáltuk, hogy holnap lent találkozzunk a parton.
Szombaton már nem késtem el, és hogy mi történt?



 

Bagolykeszeg (alias: Máté) aznapi első márnája


Nekem az életem első márnája!:)

 

Nem nagy (26cm), de én akkor is boldog voltam


 Imádják a márnák a csontit



Ő már 28 centis





Peca közben megérkezett Gábor, majd míg keresgéltem egy picit, megkértem, hogy fogja meg a botot.





Nem tétlenkedett sokáig. Megfogta első márnáját!:)


Gratula, te mázlista:) jókor, jó helyen:)



Gondoltam, hogy kipróbálom a sajtot, ha már hoztam magammal


Ez a szépség 41 centis volt!!!


És nem tudott ellenállni a sajtnak


  A negyedik márnám 36 centis volt



Természetesen Máté sem unatkozott, Ő is fogta a Macikat



Pont a 40 centis határ alatt, de a mérés fontos a statisztikájába



Sajnos nagyon hamar eltelt ez a délutáni kellemes és sikeres horgászat!
Összesítve a mai pecát: Gábor egyet, Máté hármat, Én pedig négy márnát fogtam!:)
Sötétedéskor boldogan pakoltam, mert egy régi álmom teljesült, sikerült marcikat fognom!:)

Köszi minden segítséget Máté!